Koncertbeszámolók, kritikák, cikkek, vélemények

2022. február 21. 22:04 - Falcz Zsófia

Ricse, Ricse, Beatrice, avagy Feróval a Nemzetiben

 “Azt hiszem, ebben mindannyian egyetérthetünk, hogy a 75. életévét ünneplő Nagy Feró túl fiatal még, hogy ilyen öreg legyen.”

 "Ez a zene itt és most születik; Színpadon a Beatrice!


beatrice_nagy_fero_1.jpg

Hét óra előtt nemsokkal érkezem meg a Nemzeti Színházba. Emberek sora hömpölyög a bejáratoknál, zsivalyuk betölti a csendes Duna-partot. Itt van mindenki. Hosszúhajú, kemény rockerek csoportja, fiatalságukat kereső egyedülálló anyukák társasága, öltönyös, fontosnak öltözött férfiak, ötvenes kalandkereső házaspárok, öregek, akik a bandával együtt nőttek fel, és persze mindenki, aki számít. Minden ruhán ott van valamilyen formában a piros, fehér, pöttyös minta, összetartozásuk jeleként. 

Teltházas esemény, még a csilláron is lógnak. Hét óra öt perckor az addig aláfestő zeneként szolgáló melódia felerősödött, felgördült a függöny és egyből belecsaptak a húrokba. Aki egy túlöltöztetett, sztereotipikus, ünnepi koncertre várt, lehet, sőt biztos, hogy csalódott, mert itt csak öt egyszerű zenészt láttak, akik szívüket, lelküket beleadva zenéltek vállt vállnak vetve a színpadon, mintha csak tudták volna, hogy itt a világvége. 

Nagy Feró, mint jelenség a színpadon

Elején megszeppenve kezd neki bevezető monológjának, de a közönség bátorító és fáradhatatlan tapsviharának köszönhetően dalról-dalra otthonosabban és magabiztosabban érezte magát, lénye betölti az egész színpadot, magára vonva az összes tekintetet. Korához képest meglepően energikusan ugrál a színpadon buggyos bőrgatyájában, megszégyenítve ezzel más múzeumban pihenő őskövületeket. Szögezzünk le valamit; Nagy Feró nem öreg; ő klasszikus, vagy hogy is mondják ezt szépen.

Jól ismert és a nők körében kedvelt rosszfiús imidzséhez hűen pajkos humorral és látszolag kifogyhatatlan energiával meséli kalandos történeteit, nőügyeiről, zenéjéről, és a rendőrséggel folytatott ügyes-bajos dolgairól, meghatározva ezzel mindezt amit ma a köznép szerint a "nemzet csótánya" jelképez. 

Pedig itt sokkal többről van szó. Tanúi lehettünk megjátszás nélküli, őszinte pillanatoknak, betekintést nyerhettünk a banda életének színfalai mögé, megismerhettük az idáig vezető hosszú út nehézségeit és szép pillanatait, hallhattunk soha elő nem adott feldolgozásokat. Egyszóval a Beatrice még ennyi évtized után is tudott újat mutatni, felpezsdítve a szokásos, monoton koncertmenetet. 

beatrice_nagy_fero_2.jpg

A rendhagyó műsor forgatókönyve Nagy Feró: Boldog Szép Napok című önéletrajzi műve alapján készült. A számok között nyögve ül le az odakészített rozoga székre, és rendíthetetlenül mesél nekünk; mint a nemzet nagyapja, az unokák kíváncsiságával hallgató közönségnek. Őszinte, kedves pillanatok ezek, tisztán érzékelhető az előadó és a rajongók közötti szoros kapocs. 

A színészek között jelen van még Incze József, aki Erdős Péter szerepét ölti magára, plusz a banda két technikusa statisztaként, akik elhanyagolható teljesítménnyel szolgáltak, de elnéztük, hiszen nekik a rendszer bekötéshez kell érteniük, nem a színészethez.

Korda Gyuri szerepében igazán lehengerlő alakítást nyújt Almási Sándor, humorral fűszerezett kifigurázása nagyon el lett találva és minden korosztálynál hatalmas sikert aratott. 

beatrice_nagy_fero_3.jpg

"Na majd most… most elájultok."

Ezen szavakkal nyitja meg Nagy Feró a második felvonást, majd újdonsült platinalemezét hanyagul a hóna alá csapva, kezd bele a következő dalba. Hát, nem tudom milyen és mennyi ájulásról volt szó, de az előttem ülő hatvanas férfi végigénekelte az egész koncertet, vagyis az éneklés az barakkos túlzás, inkább brummogta, viszont a vége felé komolyan kezdtem érte, hiszen ha kétszer vett levegőt közben, azzal már sokat mondanék, és csak reméltem, hogy a Feró által emlegetett ájulás nem ilyen formában valósul meg.

Ez az est azonban, nem csak Feróról szólt. A banda az elmúlt évben vérfrissítés címszó alatt pár új, fiatalabb arccal gyarapodott, és meg kell hagyni, valóban érdemes kiemelni néhány embert, akiktől azért el talán nem ájultunk, de leesett jó pár áll.  

Nagy Hunor Attila, Nagy Feró "csinált" dobosa és fia, aki bátran rácáfolva a sztereotípiákra olyan lenyügöző dobszólót produkált, hogy ha Arany módra mondanám; szó bennszakadt, hang fennakadt. Ütősen és pregnánsan szólalt meg, pont ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Magából a személyéből pedig sugárzik egyfajta természetes lazaság, tudják, amikor ránéznek valakire, és azt gondolják; "Na, ez az ember imádja, amit csinál." Ő pont ilyen. Játéka mesterien fogja össze a zenekar különböző részeit, amik mind az általa játszott ritmushoz igazodnak. Erős és dinamikus, technikás és domináló, minden ami ilyenkor kell és elvárt. 

beatrice_nagy_fero_4.jpg

Tanúi lehettünk még, ahogy tökéletes összhangban olvad össze a három gitáros elképesztően ritmikus, majd briliáns futamokba kiteljesedő gitárszólója, ahol több ponton is a közönség bevonásával tették sokszínűbbé az estét. Laczik Ferenc (basszus),  Kékkői Zalán és Tari Botond is elég magasra tette a mércét, és okozott pár ámuló pillantást. Mindhárom hangszer szépen, fényesen és telten szólt, és a remek akusztikának köszönhetően mindenhol kítűnően lehetett hallani. Probléma volt azonban, hogy a dob és a gitár sokszor elnyomta az énekhangot, ami élő előadásoknál sokszor előfordul, de olykor elég zavaró tud lenni. 

A három fúvós a háttérből kíséri a banda munkáját, tökéletesen harmonizálva a két vokalista lánnyal, akik egységes, piros ruháikban egy kis élénk színt visznek a színpadi összképhez. 

Zenéjükben felszabadultság és természetesség érződött. "Megtaláltuk a szabadsághoz vezető utat, és az nem más, mint a rock 'n roll" - fejti ki Feró, a következő dal előtt. 

Lehetett látni, hogy nem veszik túl komolyan magukat - ami, nagy sztárokkal azért gyakran előfordul - téve ezzel zenéjüket még lazábbá és közvetlenebbé. Tudták, hogy miattuk jöttek ide az emberek, hogy egy kicsit elfeledkezzenek az életről, a gondokról, és elmerüljenek a zene nosztalgikus és dallamos kavalkádjában. 

beatrice_nagy_fero_5.jpg

A második felvonásban erősen domináltak az ún. "Rendszerváltó dalok", amik meghatározó időszakot jelölnek a zenekar életében, elmesélve hogyan élte meg Nagy Feró a kommunista kultúrhatalommal és vélemény terrorral kapcsolatos mindennapos küzdelmeit. A háttérben egy kétméteres "Kádár" felirat virít, előtte pedig a nikkelbolhaként ugráló Feró, aki végre teljes hangterjedelmét megvillantotta hőn szeretett közönségének. 

Pazar látvány és precízen ritmusra igazított, ködös, fehér, olykor túlzóan vakító fényjáték, egy-két szétszórt díszlet, valamint a határtalan mennyiségű, elmaradhatatlan piros fehér pöttyös minta jellemezte a látképet. 

A műsor gerincét alapvetően Beatrice számok adják, de hallhatóak Bikini, illetve ős-Bikini feldolgozások is, amik Feró tollából kerültek ki. Az előadott számok között volt, az immár ikonikussá es jelképessé vált, közönség-énekeltető "Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés", a "Cumi az élet", a "Gyere kislány, gyere", valamint a koncert alapkövét adó "Boldog szép napok" is, és még sokan mások.

beatrice_nagy_fero_6.jpg

Emlékezetes pillanatok közé tartozik, amikor többszáz telefon vakuja világított a sötétben ritmusra ringatózva, vagy amikor a banda térdre ereszkedett a nézőtér előtt, és úgy adtak elő egy dalt a rajongók tiszteletére, esetleg amikor mindannyian jelképesen megcsókolták a zsinórpadlásról leeresztett óriás Beatrice zászló, majd később átvették a Feró'75 lemezért járó platinalemezt

A műsor végén - a közönség legnagyobb örömére - természetesen jutott idő ráadás számokra is és azután is kétszer vissza lettek tapsolva. A három órás előadás után az épület percek alatt kiürült, és az emberek már csak a szívükben vitték tovább az est kedves emlékét, ahogyan szétszéledtek és alakjukat elnyelte az éjszaka sötétje.

Így ünnepelte hát a "Nemzet csótánya" a 75-ik születésnapját a Nemzetiben, oldalán a Beatrice-vel.

"K*rva sokba került, de megérte" - fejtette ki saját egyenes, szókimondó stílusában. A koncert után, azt kell mondjam ezzel teljes mértékben egyetértek, és egy tinédzser magabiztosságával kijelenthetem, hogy Nagy Feró túl fiatal még, hogy ilyen öreg legyen. 

beatrice_nagy_fero_7.jpg

2021.11.03. - Nemzeti Színház, a Beatrice szervezésében

Nagy Feró - ének 
Laczik Ferenc - basszusgitár
Nagy Hunor Attila - dob
Tari Botond - gitár
Kékkői Zalán - gitár

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr6317713360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Koncertbeszámolók, kritikák, cikkek, vélemények
süti beállítások módosítása